Walt Kowalski (Clint Eastwood), a nyugdíjas autószerelő, koreai veterán, csendesen éli magányos mindennapjait kutyájával, Daisyvel: javítgatja a házát, sörözik, és havonta egyszer ellátogat a borbélyhoz. Nem kellemes ember, de esze ágában sincs kellemesnek lenni vagy megfelelni bárkinek. Megvannak a maga szabályai, és azokhoz makacsul ragaszkodik, nem érdekli, mások mit szólnak hozzá. Nem keresi senki szeretetét: sem a gyerekeiét, sem a környékbeliekét: nem nézi jó szemmel a szomszédos házakba költöző bevándorlókat és színes bőrűeket, akik még angolul sem beszélnek. Walt egy igazi hörgő, morgó, köpködő, cinikus, keménykötésű háborús veterán, egy nacionalista amerikai. Nem nézi jó szemmel egyáltalán, hogy szeretett országát, és főleg a környéket, ahol lakik, elárasztják a feketék, vágott szeműek és mindenféle jött-ment.

Azonban Walt Kowalskinak szigorú erkölcsei is vannak. Ha úgy látja, bántanak valakit, annak segít, így van ez akkor is, amikor egy betelepült család egyik tagját kell megvédeni a környékbeli bandától.

Walt egyetlen kincse, öröme a Ford gyár büszkesége, az 1968 és ’76 között gyártott szuper Gran Torino autó, melyet nagy gonddal fényezget és hosszú évekig egy lepel alatt tart garázsában. „Ez az ő legfőbb öröme és büszkesége, kezében sörrel kedvtelve nézegeti – mondja Eastwood. – Walt maga a Gran Torino. Semmihez nem kezd vele, csak ott tartja a garázsban. De időről időre fogja, és kifényezi.”

A körülötte lévő világ lassan megváltozik. Felesége meghalt, egykori szomszédjai elköltöztek vagy meghaltak, helyükbe délkelet-ázsiai bevándorlók költöztek, akiket a koreai háborút megjárt veterán mélységesen lenéz. A magányos Kowalski elégedetlen mindazzal, amit maga körül lát: saját, elidegenedett gyerekeivel; a céltalanul lézengő bandákkal; a latin és afroamerikai tinédzserekkel, akik azt hiszik, övék a környék.  Nincs tisztelet, szeretet, törődés, olyannyira, hogy feleségének halálakor a temetésre unokái még csak normális fekete ruhát sem képesek felvenni, megadva ezzel a kellő tiszteletet az elhunytnak.

Walt még próbálja magát elveihez tartani, azonban a felgyorsult és erőszakos világban ez nehezen megy. Hol vannak már azok az amerikai lengyel emberek, aki régen az autógyár munkásai voltak?! A furcsa idegeneken kívül még egy idegesítő pappal, Janovich atyával (Christopher Carley) is harcolnia kell, aki Walt feleségének utolsó akarata szerint szeretné meggyóntatni. 

Ám egy napon olyasmi történik, ami felrázza, és megváltoztatja az életét. Egy éjjel valaki el akarja lopni az 1972-es féltett Gran Torino autóját, mely ugyanolyan csillogóan áll a garázsában, ahogy annak idején Walt segítette legördülni a futószalagról. Az ázsiaiak bandája ráveszi a szomszéd fiút Thaót (Bee Vang), hogy próbálja ellopni a kocsit, ám az akció nem jár sikerrel, mert Walt megakadályozza a rablást, és megmenti a félénk fiút a bandától. Thaót saját nemzetiségű bandája ezután meg akarja leckéztetni, mivel elszúrta a beavatási munkát.

Thao anyja és testvérei ezután hősként tekintenek rá, elhalmozzák mindenféle ajándékkal, amivel persze ő nem sok mindent tud kezdeni, legtöbbje a kukában végzi. Az idősebb nővér, Sue (Ahney Her), ragaszkodik hozzá, hogy az öccse hálából dolgozzon Waltnak, akinek esze ágában sincs kapcsolatba kerülni ezekkel az emberekkel, de végül mégis beadja a derekát.

Aztán szépen lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz Thaóval, aki a család hagyománya szerint beáll dolgozni Waltnak, leróva ezzel a kötelességét, s kifejezve megbánását. Ahogy telik az idő, kiderül, hogy azért vannak még normális fiatalok, akik nem érdemlik meg a sorsukat. Walt jellemfejlődésen megy keresztül, ahogy Thao és testvére, Sue Lor, egyre jobban elnyerik az idős veterán bizalmát. A közös munka különös barátság kezdetét jelenti, és Walt sok mindent megtud – nemcsak a szomszédjában élőkről, hanem önmagáról is. Több közös vonást fedez fel a kegyetlen múltjuk elől menekülő emberekkel, mint a saját családjával. Walt a rasszista magányos ember és a félénk 16 éves Thao kapcsolata, a két különböző kultúra találkozása, egymás megismerése megváltoztatja mindkettőjük életét. Ráébred, hogy a több köze van hozzájuk, mint a saját elfuserált, züllött gyerekeihez.

„Walt azért dolgozik együtt Thaóval, hogy férfivá nevelje – nyilatkozta Vang. – Nemcsak arra tanítja meg, hogyan fogja meg a munka végét, hanem arra is, hogyan álljon ki önmagáért. Így nem szorul arra, hogy egy bandához csatlakozzon pusztán azért, hogy férfinak érezze magát. Walt az az ember, aki segít a fiúnak egyenes gerinccel élni.”

Clint Eastwood a 2004-es Millió dolláros bébi című Oscar-díjas filmje óta nem állt a kamera elé, azonban a karakter annyira ráillik, hogy úgy érezte, ezt el kell vállalnia. A film forgatókönyvét Nick Schenk írta, akinek ez az első forgatókönyve, melyet egy Dave Johannsonnal közösen írt történet alapján dolgozott ki. Schenk Minnesotából származik, a sztorit azokból az időkből merítette, amikor egy gyárban dolgozott, sok hmong családdal együtt, akik az Egyesült Államokban telepedtek le. A hmongok egy kevéssé ismert népcsoport, mely (18 klánból álló törzs) Laoszban és Ázsia más részein él, és a vietnami háború alatt az amerikaiak szövetségese volt. Mivel segítettek az amerikaiaknak a konfliktus során, menekültként befogadták őket a háború után.”

Eastwood a lehető leghitelesebben akarta ábrázolni őket a filmben, ezért kizárólag hmong színészeket kerestek a szerepekre. Ellen Chenoweth szereposztó rendező azonban hamar rájött, hogy ezen a ponton problémába fog ütközni, hiszen nincs túl sok profi színész közöttük. Megkeresték a hmong közösségek központjait, szórólapot osztottak, olyan helyen keresgéltek, ahol a hmongok a leggyakrabban megfordulhatnak: apák napi partik, egyházi események.

A nyelvi korlátok ledöntése után a hmongok izgatottan álltak az új lehetőséghez, és nagyon boldogok voltak, mert Clint megteremtette a hmongok számára azt a lehetőséget, hogy megismerhesse őket az egész világ.

A több száz jelentkező közül Eastwood választása a 16 éves Bee Vangra esett a főszereplő, Thao megformálására. „A kolléganőm találta őt az iskoláján keresztül – mondja Chenoweth. – Nagyon tetszett az arca. Csekély színészi tapasztalata van, de nagyon nyílt és kedves.”

A 16 éves Ahney Her szintén több száz jelentkező előtt kapta meg Sue szerepét. Amelia Rasche éppen egy detroiti hmong vásáron tűzte ki a felhívását „hmong szereplőválogatás” felirattal, amikor Ahney és családja arra sétált. A lány szó szerint lerohanta, és kérdezte, hogy ő keres-e szereplőket a filmhez.

Thao egyedülálló anyja, Vu szerepét Brooke Chia Thao játssza, aki még Laoszban született, és később Kaliforniában telepedett le. Nincs színészi tapasztalata, és még a gyerekeit is elvitte a meghallgatásra. „Az a legérdekesebb benne, hogy már eléggé átvette az amerikai stílust, de amikor az anya szerepében látjuk, mintha egészen más ember lenne” – mondja Cedric Lee szereposztó. Chia Thao a filmet jó lehetőségnek tartja arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a népére. „A film nem mutatja be a hmong kultúrát, de ad belőle egy kis ízelítőt – mondja. – Remélem, ezután másként fognak ránk nézni, és tudni fogják, kik vagyunk, és hogyan segítettünk a háborúban. Az én apámat például 14 évesen vitték el katonának, hogy harcoljon az Egyesült Államokért.”

A 61 éves Chee Thao kapta a nagymama szerepét. Ő is Laoszban született, jelenleg St. Paulban él. „Érdekes volt ez a szerep, mivel a nagymama végig csak az anyanyelvén beszél – meséli az egyik szereposztó. – Az egész javarészt a személyiségen múlt. A nagymama mulatságos karakter, és Chee-ben volt valami, ami tökéletesen alkalmassá tette a szerepre.”

A forgatókönyv eredeti helyszíne helyett Eastwood úgy gondolta, hogy Walt 50 éves autószerelői múltjához jobban passzolna, ha az autóiparáról híres Detroit lenne az otthona. Nehezen, de sikerült találni két olyan házat egymás mellett, melyek megfeleltek minden elvárásuknak. A házak megjelenéséhez James Murakami látványtervező kutatásokat folytatott, fényképeket nézett, és ellátogatott több hmong házba is, Deborah Hopper jelmeztervező a viseletek kiválasztásához az interneten talált anyagot, illetve eljárt hmong rendezvényekre.

A kultúrák keveredése a film zenéjében is megnyilvánul. Eastwood elképzelései szerint íródtak a dallamok, született meg az alapvető hangzás. A stáblistát is érdemes kivárni, hiszen maga Eastwood énekli a szívszorító dallamot. Az alkotógárda tagjainak többsége már többször is dolgozott együtt Clint Eastwooddal, Robert Lorenz producer több mint 10 éve, James J. Murakami (látványtervező), Joel Cox (vágó) több mint 30 éve, Gary Roach (vágó) 1996 óta, Deborah Hopper (jelmeztervező) több mint 20 éve dolgozik Clint Eastwooddal.

Kyle Eastwood (zeneszerző) és szerzőtársa jegyzik a Levelek Ivo Dzsimáról (Letters from Iwo Jima), apja 2. világháborús drámájának zenéjét. Írt zenét a Titokzatos folyó (Mystic River), a Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby), A dicsőség zászlaja című filmekhez is. Kyle és Stevens írták Alison Eastwood első filmje, a Sorsvonat (Rails & Ties) zenéjét is.

Habár a 78 éves művész korábban azt nyilatkozta, hogy visszavonul a színészi pályától, mi azonban kíváncsian várjuk következő rendezését, amely a pletykák szerint Nelson Mandela első szabad éveiről szól, The Human Factor címmel, Morgan Freemannel és Matt Damonnal.